SG.hu·

Bajban a Halálos iramban 11?

Bajban a Halálos iramban 11?
Lelépett a HI11 rendezője.

Vin Diesel pár hónapja Instagramon írta meg, hogy a Halálos iramban 11 szkriptjéhez hasonlóan jót évtizedek óta nem olvasott, és azok, akik az első napon megnézik a filmet, hálát fognak rebegni istennek, hogy azt az elsők között láthatták. A minap viszont Jeff Sneider értesülései alapján kiderült, hogy a rendező, Louis Letterier távozott a produkciótól, és többek között a forgatókönyv sincs kész, vagyis nem végleges. Ami azt is jelentheti, hogy 2028 március 17-i amerikai premierdátum is veszélyben lehet.

A Halálos iramban-franchise már 7,3 milliárd dollárt fiatalt csak a mozikban, de nemsokára le fog zárulni a Fast X: Part 2 című filmmel. Amelyben a színész szerint vissza fognak térni a gyökerekhez, az utcai autóversenyzéshez és a praktikus kaszkadőrös kunsztokhoz. És persze a testvériséget, a családot sem fogják feledni. Az, hogy nem globális vetületű és kémkedős lesz a film, minden bizonnyal azzal is fog járni, hogy történet és párbeszédek szempontjából kreatívabb lesz, cserébe pedig nem kell annyi pénzt költeni rá.

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!