SG.hu·

A Megszállottság már minden idők 5. legsikeresebb horrorja

A Megszállottság már minden idõk 5. legsikeresebb horrorja
Még mindig nem áll meg az Obsession.

Nem is olyan régen volt szó arról, hogy az Obsession, azaz a Megszállottság a 370 milliós világbevételt elérve már minden idők hatodik legsikeresebb horrorfilmje az Ördögűzőt elé kerülve. Nos, most a film már minden idők ötödik legsikeresebbje a műfajban, hiszen már 488 millió dollárnál tart, amivel megelőzte az Az – Második fejezetet. Ez azt jelenti, hogy már csak a Cápa, a Démonok között: Utolsó rítus, a Hatodik érzék és az AZ áll előtte.

Korábban már megírtuk, hogy a Megszállottság, azaz az Obsession döbbenetesen nagyot megy Amerikában, ugyanis majdnem fél évszázada nem volt olyan film az amerikai mozikban, mely az első 3 hetében növelni tudta volna a nézőszámát. Általában a filmek iránti érdeklődés 40-60%-ot szokott visszaesni, a legjobbak 20% körül csökkennek, a stagnálás már iszonyatosan jónak számít. Az Obsession pedig nem zuhant, nem csökkent és nem is stagnált, hanem nő. A 17 milliós nyitóhétvégéje után 23 millió dollárt hozott péntek és vasárnap között, hogy a harmadik hétvégéjén 27 milliót szakítson. Míg sok film összbevétele a nyitóhétvégéjének a duplája, az Obsession a 17 milliós indulás után így már 122 millió dolláros bevételnél tartott. S mindezt a nézői visszajelzéseknek köszönhette. (Hiszen például a másik nagy siker független horror, a Backrooms teljesítménye így alakult: 81 millió - 26 millió - 11 millió. Nem mindegy.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!