SG.hu·
Valami követ 2: elkezdődött a forgatás

Forog az It Follows folytatása.
Míg régebben csak az bírt komolyabb hírértékkel, hogy egy film bemutatója közeleg és megérkezett az előzetese, pár éve már az is rengeteg embert érdekel, hogy forgatnak egy filmet, és értelemszerűen a leendő nézők szeretik nézni az esetleges utcán felvett jelenetek lesifotóit és lesivideóit. Ami azonban még aggasztóbb, hogy egy ideje már az is érdeklődést kelthet fel, ha elcsattan az első csapó, azaz elkezdődik egy film forgatása, pedig ez egyrészt végképp nem szolgál semmi plusz infóval a filmmel kapcsolatban (hiszen még értelmes kép sincs hozzá, pusztán a csapót vagy mondjuk a rendezői széket mutatják meg), másrészt az egyetlen lényegi információ már a hír címében is elolvasható (ti. elkezdődött a forgatás), így a világon semmi sem indokolja azt, hogy bárki rákattintson a cikkre, azt pedig végképp nem, hogy elolvassa az illusztrációként szolgáló képhez fűzött, abszolút semmitmondó bekezdéseket. Az új Valami követ-film kapcsán a szokásos nonfiguratív képet kaptuk meg, csak most csapó helyett kamerával.
2024 nyarán azt írtuk, hogy a Valami követ, azaz az It Follows második része, a They Follow Maika Monroe főszereplésével el fog készülni, később a filmhez, ami a They Follow címet viseli Naome Ackie szerződött le másik főszereplőként. Az első és a második rész között a tervek szerint a történetben is nagyjából 10 év fog eltelni. A Neon 1,3 millió dollárból forgatott filmje elég komoly siker volt 2014-ben, hiszen Amerikában majdnem 15 millió dollár bevételt termelt, és a világ többi részén is összejött valamivel több, mint 7 millió.

The ‘IT FOLLOWS’ sequel has begun filming.
— DiscussingFilm (@DiscussingFilm) July 16, 2026
Starring Maika Monroe, Naomi Ackie, Michael Gandolfini and Jackie Earle Haley. pic.twitter.com/maDMUDIroI