SG.hu·
Christopher Nolan Odüsszeiája újraértelmezi Homérosz világát
Nolan Matt Damon, Anne Hathaway és Tom Holland főszereplésével olyan látványos és érzelmekkel teli filmes univerzumot épített fel, amely egyszerre tiszteleg az ókori mű előtt és mutatja meg, miért maradt az Odüsszeia több ezer év után is egy nagyon erős történet.
Kevés olyan történet létezik a nyugati kultúrában, amelyet annyiszor feldolgoztak volna, mint Homérosz Odüsszeiáját. Christopher Nolan azonban nem egyszerűen újraforgatta az ismert eposzt: az Odüsszeia egy monumentális, háromórás moziélmény lett, amely egyszerre tiszteletadás az eredeti mű előtt és radikális újraértelmezése annak. Mivel az alaptörténetet szinte mindenki ismeri, nem érdemes részletesen ismertetni. Nolan filmje is Odüsszeusz trójai háború utáni hazatérését követi végig, miközben a hős szörnyekkel, istenekkel, csábításokkal és saját múltjának terheivel küzd. A film hangsúlya nem a kalandok felsorolásán, hanem azon van, hogyan őrli fel az embert a háború utáni hosszú bolyongás, és mit jelent tíz év távollét után visszatérni a családhoz és önmagunkhoz.
Az elmúlt húsz évben megszokhattuk, hogy Nolan személyes nézőpontból közelít meg a monumentális témákat, legyen szó az idő természetéről, a háborúról vagy az atombombáról. Ezúttal a görög mitológia szolgál eszközként ahhoz, hogy a bűntudatról, a háborús traumáról és a hazatérés vágyáról beszéljen. Az időkezelés, a párhuzamos cselekményszálak és a fokozatosan összeálló érzelmi mozaik ismerős lehet az Oppenheimer vagy az Eredet nézőinek. A film közel háromórás, mégis meglepően feszes. Szinte néhány percenként érkezik egy új vizuális vagy dramaturgiai csúcspont, ami ritka teljesítmény egy ilyen terjedelmű eposznál.
Nolan meglepő módon visszafogja a természetfeletti elemek jelentőségét: az istenek és a mítoszok jelen vannak, de a hangsúly sokkal inkább az embereken, döntéseiken és azok következményein van. Emiatt a történet meglepően modernnek hat. Az Odüsszeusz által bejárt világ nem csupán fantasztikus helyszínek sorozata, hanem egy posztháborús, megtört civilizáció képe. A nagy csatajelenetek és a monumentális képsorok mellett sok idő jut a karakterekre, a csendes pillanatokra és az érzelmi következményekre. Ez az a terület, ahol a film talán megosztó lehet: aki a Trója vagy a Gladiátor típusú folyamatos akciót várja, annak Nolan lassabb, elmélkedőbb megközelítése meglepetést okozhat.
Matt Damon Odüsszeusza távol áll a hagyományos hollywoodi hőstől. Nem legyőzhetetlen harcosként jelenik meg, hanem olyan emberként, akit évek óta gyötörnek saját döntései. Ereje abból ered, hogy minden veszteség ellenére képes továbbmenni. A színész rendkívül visszafogott eszközökkel dolgozik, és éppen ettől válik hitelessé. Egyetlen pillantással, egy fáradt arckifejezéssel többet elmond, mint sok más film hosszú monológokkal. Anne Hathaway Penelopéja pedig nem egyszerűen egy várakozó feleség, hanem egy olyan nő, aki saját módján ugyanúgy harcol, mint férje. Bár viszonylag kevés közös jelenetük van, az egész történetet áthatja a köztük lévő érzelmi kötelék.
Tom Holland Telemakhoszként kellemes meglepetés, egy saját karakterívvel rendelkező figura, aki apja legendájának árnyékában próbál felnőni. Az apa-fiú kapcsolat érzelmi súlya jelentősen gazdagítja a filmet. A mellékszereplők sora pedig szinte elképesztő: Zendaya, Charlize Theron, Lupita Nyong'o, Robert Pattinson és Samantha Morton egyaránt emlékezetes alakításokat nyújtanak. Morton Kirkéje egyszerre félelmetes és mélyen emberi, a varázslónő jelenetei szinte külön filmet alkotnak a történeten belül.
De a legtöbb néző feltehetően a látvány miatt ül be erre a filmre, és különösen jól teszi, ha kifizeti az IMAX felárát. Ez az első egész estés alkotás, amelyet teljes egészében IMAX kamerákkal forgattak. Nolan és operatőre, Hoyte van Hoytema új technológiai megoldásokat is alkalmaztak a produkció során. A cél nem pusztán a nagyobb kép volt, hanem a fizikai jelenlét érzése: hogy a néző érezze a tengeri utazás veszélyét, a sziklák méretét, a hajók törékenységét és az ismeretlen világ nyers valóságát. A görög partvidékek, az izlandi tájak, a marokkói helyszínek és a skót szigetek olyan grandiózus képekké állnak össze, amelyek a klasszikus hollywoodi eposzok aranykorát idézik. Ithaka palotája egyszerre királyi és kopott; érződik rajta a háború utáni hanyatlás. A film folyamatosan hangsúlyozza az ember jelentéktelenségét a természet hatalmas erőivel szemben. A trójai falak, a hajók, a barlangok és a szigetek mind valódi térérzetet kapnak. A tengeri jelenetek különösen lenyűgözőek, és valószínűleg ezek maradnak meg legtovább a néző emlékezetében. Van Hoytema operatőri munkája, a monumentális nagytotálok önmagukban is Oscar-esélyessé teszik.
A ruhák, a jelmezek nem a hagyományos „kard és szandál” esztétikát követik, nem egy történelmi rekonstrukcióról van szó, hanem egy időtlen, mitikus világról. A vászon, a bőr és a patinás bronz egyszerre hat hitelesnek és meseszerűnek. Odüsszeusz öltözete folyamatosan változik az utazás során, szinte vizuálisan mesélve el a karakter fizikai és lelki leépülését. Penelopé ruhái ezzel szemben sokkal visszafogottabban módosulnak, hangsúlyozva a várakozás állandóságát. Trója romjai, Ithaka udvarai vagy a különböző mitológiai helyszínek egyszerre érződnek valóságosnak és legendaszerűnek.
Christopher Nolan egy olyan filmet készített, amely egyszerre működik klasszikus kalandeposzként, háború utáni lélektani drámaként és technikai bravúrként. A rendezés ambiciózus, a színészi alakítások kiemelkedőek, a látvány lenyűgöző, az operatőri munka pedig valószínűleg évekig hivatkozási alap marad. Mindazonáltal nem hibátlan alkotás. A középső szakasz néhány epizódja - különösen a mitológiai állomások egymásutánja - időnként inkább lenyűgöző tablók sorozatának hat, mint folyamatos drámának. Nolan annyira gazdag vizuális és tematikus anyagot mozgat, hogy néha egy-egy mellékszereplő vagy konfliktus kevesebb teret kap, mint amennyit megérdemelne.
Homérosz napfényes mediterrán világából egy melankolikus, szürkébb univerzum lett. A film kerüli a harsány színeket, ugyanakkor ez a döntés összhangban áll Nolan értelmezésével, amely szerint az Odüsszeia nem kalandregény, hanem a háború utáni trauma története. Emiatt egyesek számára túl komor, túl elmélkedő vagy túl hosszú lehet, ám éppen ez a komolyság különbözteti meg a legtöbb modern blockbustertől. Nolan nem egyszerűen szórakoztatni akar, hanem új jelentést keres egy több ezer éves történetben, meg akarja mutatni, hogy mennyire nehéz hazatalálni, amikor az ember már nem ugyanaz, aki elindult. 9,5/10
Kevés olyan történet létezik a nyugati kultúrában, amelyet annyiszor feldolgoztak volna, mint Homérosz Odüsszeiáját. Christopher Nolan azonban nem egyszerűen újraforgatta az ismert eposzt: az Odüsszeia egy monumentális, háromórás moziélmény lett, amely egyszerre tiszteletadás az eredeti mű előtt és radikális újraértelmezése annak. Mivel az alaptörténetet szinte mindenki ismeri, nem érdemes részletesen ismertetni. Nolan filmje is Odüsszeusz trójai háború utáni hazatérését követi végig, miközben a hős szörnyekkel, istenekkel, csábításokkal és saját múltjának terheivel küzd. A film hangsúlya nem a kalandok felsorolásán, hanem azon van, hogyan őrli fel az embert a háború utáni hosszú bolyongás, és mit jelent tíz év távollét után visszatérni a családhoz és önmagunkhoz.
Az elmúlt húsz évben megszokhattuk, hogy Nolan személyes nézőpontból közelít meg a monumentális témákat, legyen szó az idő természetéről, a háborúról vagy az atombombáról. Ezúttal a görög mitológia szolgál eszközként ahhoz, hogy a bűntudatról, a háborús traumáról és a hazatérés vágyáról beszéljen. Az időkezelés, a párhuzamos cselekményszálak és a fokozatosan összeálló érzelmi mozaik ismerős lehet az Oppenheimer vagy az Eredet nézőinek. A film közel háromórás, mégis meglepően feszes. Szinte néhány percenként érkezik egy új vizuális vagy dramaturgiai csúcspont, ami ritka teljesítmény egy ilyen terjedelmű eposznál.
Nolan meglepő módon visszafogja a természetfeletti elemek jelentőségét: az istenek és a mítoszok jelen vannak, de a hangsúly sokkal inkább az embereken, döntéseiken és azok következményein van. Emiatt a történet meglepően modernnek hat. Az Odüsszeusz által bejárt világ nem csupán fantasztikus helyszínek sorozata, hanem egy posztháborús, megtört civilizáció képe. A nagy csatajelenetek és a monumentális képsorok mellett sok idő jut a karakterekre, a csendes pillanatokra és az érzelmi következményekre. Ez az a terület, ahol a film talán megosztó lehet: aki a Trója vagy a Gladiátor típusú folyamatos akciót várja, annak Nolan lassabb, elmélkedőbb megközelítése meglepetést okozhat.
Matt Damon Odüsszeusza távol áll a hagyományos hollywoodi hőstől. Nem legyőzhetetlen harcosként jelenik meg, hanem olyan emberként, akit évek óta gyötörnek saját döntései. Ereje abból ered, hogy minden veszteség ellenére képes továbbmenni. A színész rendkívül visszafogott eszközökkel dolgozik, és éppen ettől válik hitelessé. Egyetlen pillantással, egy fáradt arckifejezéssel többet elmond, mint sok más film hosszú monológokkal. Anne Hathaway Penelopéja pedig nem egyszerűen egy várakozó feleség, hanem egy olyan nő, aki saját módján ugyanúgy harcol, mint férje. Bár viszonylag kevés közös jelenetük van, az egész történetet áthatja a köztük lévő érzelmi kötelék.
Tom Holland Telemakhoszként kellemes meglepetés, egy saját karakterívvel rendelkező figura, aki apja legendájának árnyékában próbál felnőni. Az apa-fiú kapcsolat érzelmi súlya jelentősen gazdagítja a filmet. A mellékszereplők sora pedig szinte elképesztő: Zendaya, Charlize Theron, Lupita Nyong'o, Robert Pattinson és Samantha Morton egyaránt emlékezetes alakításokat nyújtanak. Morton Kirkéje egyszerre félelmetes és mélyen emberi, a varázslónő jelenetei szinte külön filmet alkotnak a történeten belül.
De a legtöbb néző feltehetően a látvány miatt ül be erre a filmre, és különösen jól teszi, ha kifizeti az IMAX felárát. Ez az első egész estés alkotás, amelyet teljes egészében IMAX kamerákkal forgattak. Nolan és operatőre, Hoyte van Hoytema új technológiai megoldásokat is alkalmaztak a produkció során. A cél nem pusztán a nagyobb kép volt, hanem a fizikai jelenlét érzése: hogy a néző érezze a tengeri utazás veszélyét, a sziklák méretét, a hajók törékenységét és az ismeretlen világ nyers valóságát. A görög partvidékek, az izlandi tájak, a marokkói helyszínek és a skót szigetek olyan grandiózus képekké állnak össze, amelyek a klasszikus hollywoodi eposzok aranykorát idézik. Ithaka palotája egyszerre királyi és kopott; érződik rajta a háború utáni hanyatlás. A film folyamatosan hangsúlyozza az ember jelentéktelenségét a természet hatalmas erőivel szemben. A trójai falak, a hajók, a barlangok és a szigetek mind valódi térérzetet kapnak. A tengeri jelenetek különösen lenyűgözőek, és valószínűleg ezek maradnak meg legtovább a néző emlékezetében. Van Hoytema operatőri munkája, a monumentális nagytotálok önmagukban is Oscar-esélyessé teszik.
A ruhák, a jelmezek nem a hagyományos „kard és szandál” esztétikát követik, nem egy történelmi rekonstrukcióról van szó, hanem egy időtlen, mitikus világról. A vászon, a bőr és a patinás bronz egyszerre hat hitelesnek és meseszerűnek. Odüsszeusz öltözete folyamatosan változik az utazás során, szinte vizuálisan mesélve el a karakter fizikai és lelki leépülését. Penelopé ruhái ezzel szemben sokkal visszafogottabban módosulnak, hangsúlyozva a várakozás állandóságát. Trója romjai, Ithaka udvarai vagy a különböző mitológiai helyszínek egyszerre érződnek valóságosnak és legendaszerűnek.
Christopher Nolan egy olyan filmet készített, amely egyszerre működik klasszikus kalandeposzként, háború utáni lélektani drámaként és technikai bravúrként. A rendezés ambiciózus, a színészi alakítások kiemelkedőek, a látvány lenyűgöző, az operatőri munka pedig valószínűleg évekig hivatkozási alap marad. Mindazonáltal nem hibátlan alkotás. A középső szakasz néhány epizódja - különösen a mitológiai állomások egymásutánja - időnként inkább lenyűgöző tablók sorozatának hat, mint folyamatos drámának. Nolan annyira gazdag vizuális és tematikus anyagot mozgat, hogy néha egy-egy mellékszereplő vagy konfliktus kevesebb teret kap, mint amennyit megérdemelne.
Homérosz napfényes mediterrán világából egy melankolikus, szürkébb univerzum lett. A film kerüli a harsány színeket, ugyanakkor ez a döntés összhangban áll Nolan értelmezésével, amely szerint az Odüsszeia nem kalandregény, hanem a háború utáni trauma története. Emiatt egyesek számára túl komor, túl elmélkedő vagy túl hosszú lehet, ám éppen ez a komolyság különbözteti meg a legtöbb modern blockbustertől. Nolan nem egyszerűen szórakoztatni akar, hanem új jelentést keres egy több ezer éves történetben, meg akarja mutatni, hogy mennyire nehéz hazatalálni, amikor az ember már nem ugyanaz, aki elindult. 9,5/10
|
Odüsszeia (The Odyssey) amerikai-angol kalandfilm, 2026 16 éven aluliaknak nem ajánlott Rendező: Christopher Nolan Forgatókönyv: Christopher Nolan Operatőr: Hoyte Van Hoytema Zeneszerző: Ludwig Göransson Producer: Christopher Nolan, Emma Thomas Matt Damon (Odüsszeusz) Tom Holland (Telemakhosz) Anne Hathaway (Penelopé) Zendaya (Athéna) Charlize Theron (Kalüpszo) Jon Bernthal (Meneláosz) Benny Safdie (Agamemnon) Lupita Nyong'o (Heléné) Robert Pattinson (Antóniusz) Elliot Page (Sinon) Samantha Morton (Kirké) |
