SG.hu·
Még ez-az hiányzik az új Deadpool-filmből

Ryan Reynolds szerint elkerülhetetlen az új Deadpool.
Már pár hónapja megírtuk a Puck megbízható információi alapján, hogy Ryan Reynolds a kreatív energiáit a Deadpool negyedik részének a fejlesztésére koncentrálja. Akkor azt is hozzátettük, hogy ez még nagyon korai fázist jelent, ha meg is valósul a film, akkor még jó pár évünk van a premierig, de a lényeg, hogy tervbe van véve, és ha tervbe van véve, akkor a Disney sem fog nemet mondani rá. Most új hír ennek kapcsán, hogy Reynolds azt nyilatkozta, hogy már csak pár komolyabb vonás, motívum, mélyebb utalás hiányzik a filmből (illetve annak szkriptjéből), hogy teljesnek legyen mondható.
Azt nem nagyon kell ragoznunk, hogy miért akar a Disney sok Deadpoolt, hiszen egy elég rétegközönséget megcélzó képregény-figurából sikerült kőkemény kommerszet, tömegjelenséget faragni, amit remekül bizonyítanak az eddigi mozifilmek bevételei is. A sokak számára újszerű első film annak ellenére hozott Amerikában 363, a világ többi részén pedig 420 millió dollár bevételt, hogy elég kemény R-korhatárt kapott. És az is nagyon kellemes meglepetés volt, hogy a folytatás nagyjából az előző rész szintjén teljesített: míg Amerikában egy cseppet csökkent a bevétel (325 millió dollár), Amerikán kívül kis mértékben (460 millió dollár) még növekedett is. A harmadik rész bevételeit pedig a címbe bevett Rozsomák, azaz Wolverine még jobban megdobta, hiszen az Amerikában 637, a világ többi részén pedig 701 millió dollárt termelt.