SG.hu·

Így neveld a sárkányodat 2: itt az első kép

Így neveld a sárkányodat 2: itt az elsõ kép
Képet kapott az új How To Train Your Dragon.

A How To Train Your Dragon 150 millió dollárba került és kifejezetten sikeres lett az újabb élőszereplős animációadaptácó, ami valójában inkább könyvadaptáció volt. A fantasy összességében Amerikában 263, a világ többi részán pedig 374 millió dollárig jutott el. Most pedig megérkezett a 2027 június 11-ére kiírt film első képe.


A második film, miképp az első is, annak a Dean DeBlois-nak a vezérletével készült, aki egyébként is jegyezte az eredeti animációs trilógiát. DeBlois nem az írója, hanem a rendezője és a producere is a filmnek, A Cressida Cowell könyvei alapján készített filmek legutóbb egy sokadik tévésorozat, a Dragons: The Nine Realms formájában voltak éppen köztudatban, de természetesen a 10 éven felüliek a filmeket ismerik. Az animációk közül Amerikában a 2010-es első részt remekül fogadták, azonban annak 217,5 millió dolláros bevételeit a 2014-es folytatás alulmúlta, mindössze 177 millió dollárt termelt, amit valamennyire a 2019-es harmadik rész is alul tudott múlni 161 millióval. A nemzetközi piac persze kompenzált, ugyanis Amerikán kívül 277 millió dollárról 444 millióra nőttek a bevételek a második epizódra, a harmadik film pedig 364 milliót termelt.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!