SG.hu·
Nem lett durva a Minyonok 3

Az új Minyonok korhatár-besorolása korrektnek tűnik.
Az amerikai korhatár bizottság, az MPAA újabb adag filmet tekintett meg premier előtt, és hozta meg döntését azok besorolására vonatkozóan. Az egyik szóban forgó alkotás a Minions & Monsters volt, mely megkapta a PG plecsnit, mint az előző epizód is. Mindez pedig azt jelenti, hogy nagykorú felügyelete mellett bárki megnézheti a filmet.
Az MPAA ilyenkor mindig megindokolja a döntését, és ezúttal a bizottság tagjai azt jelezték az informálódni vágyóknak, hogy a filmben lesz erőszak/akció (így, perjellel - érdekesség, hogy a Zootopia 2 esetében fordítva volt a két szó), tehát ezt kell figyelembe vennünk az előtt, hogy beülnénk rá. Valamint helyenként a nyelvezete is necces lesz, illetve durva, akasztófa humor is helyet kap benne.