Stranger Things megint letarolta majdnem az egész világot
Tarolt, de nem mindenhol lett az ST4 a legnézettebb sorozat a Netflixen.
Amióta a Netflix országra lebontva közzéteszi a napi nézettségi listáit, azóta követhetjük, hogy itthon miképp alakul az érdeklődés bizonyos filmek és szériák iránt. És bár nagyjából az derülhet ki a közölt adatokból, hogy a hazai ízlés a nemzetközit követi, érdekes látni olykor, hogy a magyar nézők ízlése milyen alkotások esetében tér el a fővonalastól.
Nos, a hazai ízlés a Stranger Things 4. évada kapcsán semmiben nem tért el a globálistól, hiszen premierje napja óta a gyerekekről szóló természetfeletti sorozat az első a Netflix sorozatos toplistáján, ahogy nagyjából minden országban a világon. Azonban akad egy piac, amely továbbra is nagyon keményen ellenáll. A 3. évad Japánban és Tajvanon sem az első helyen debütált, és előbbiben megint két nap kellett az első helyhez, azonban Dél-Korea továbbra is immúnis, hiszen a 6. helyes nyitány után még mindig csak az 5. helyen áll ott a Stranger Things.