Kukáztak egy Star Trek-filmet
Nem fog visszatérni Chris Pine a Star Trekbe.
Legutóbb, amikor megírtuk, hogy nemsokára végre ismét jöhetnek a Star Trek-mozifilmek, jeleztük, hogy bár egy ideje csönd van a Star Trek háza táján, ami a mozifilmeket illeti (mert nem szabad elfeledkezni a tévésorozatokból kinőtt Section 31-filmről), de két projekt fejlesztés alatt állt. Az egyik egy előzmény, mely az emberiség korai kapcsolatfelvételére koncentrálna az idegenekkel, valamint a Föderáció megalakítására - ezt Toby Haynes rendezné Seth Grahame-Smith szkriptje alapján és a történet nagy része a Földön játszódna. Ennek a készültségi fokáról egyelőre nincs semmi információ.
A másik projekt természetesen Chris Pine főszereplésével jönne és a korábbi gárdával, karaktereik utolsó utazásáról szólna - ezt rendezte volna Matt Shakman, aki kiszállt a projektből, hogy utána Steve Yockey írhassa át a szkriptet. Amire a jelek szerint nem lesz szükség, mert a Variety Paramountról szóló portréjából kiderült, hogy a lap értesülései szerint a stúdió új vezetése más irányba akarja vinni a franchise-t, így a tervezett negyedik filmet már nem fogják elkészíteni. De persze mindez nem hivatalos, így a remény hal meg utoljára.