Így néz ki Doctor Doom a Bosszúállók 5-ben
Már kiderült, hogy milyen lesz az új Doctor Doom.
Mint ismert, visszahozzák Robert Downey Jr.-t a Marvel-univerzumba. A színész az Avengers 5-6. részére több, mint 100 millió dolláros gázsit fog kapni, a Russo-testvérek pedig több, mint 80 millió dollárt kapnak, hogy megrendezzék az Avengers: Doomsday-t és az Avengers: Secret Wart, amiből nagyjából meg lehet tippelni, hogy milyen bevételekre számítanak a filmek kapcsán. A csavar, hogy a filmekben Downey Jr. természetesen nem Tony Starkot, azaz Vasembert fogja alakítani, hanem magát Doctor Doomot, azaz Fátum doktort. Akiről a következő kép került ki.
A 2012-es The Avengers hatalmas siker volt, Amerikában 623 millió dollár bevételt hozott, világszerte pedig 897 milliót. Ugyan a 2015-ös Avengers: Age of Ultron némiképp visszaesett, hiszen hazájában csak 459 millióra volt jó, de nemzetközileg gyarapodni volt képes 946 millió dollárral, a harmadik és negyedik rész hatalmasat kaszált. A 2018-as Avengers: Infinity War 678 milliós belföldi és 1,37 milliárdos nemzetközi bevétellel érkezett, amit a 2019-es Avengers: Endgame még felül is tudott múlni 858+1,94 milliárd dollárral.

HQ look at Doctor Doom promotional art for ‘AVENGERS: DOOMSDAY’ pic.twitter.com/hirRHEwyw6
— Avengers Updates (@AvengersUpdated) October 29, 2025