Szekeres Viktor
Mindenhonnan a Fekete telefon 2 folyik
Jöttek rövid Fekete telefon 2-promók.
Már egy ideje megérkezett az utolsó mozis előzetes a Fekete telefon 2 című filmhez, és most a forgalmazó elkezdett tévés reklámokra és netes anyagokra is koncentrálni. Ez valahol érthető is, hiszen az első trailer a filmhez már jó ideje bemutatásra került, és már a premierje is megvolt. Íme két rövid spot.
A kiemelt bánásmódot ezúttal nem a premier közelsége indokolja, hiszen október 16-án lesz látható a hazai mozikban a film, de jó látni, hogy komoly támogatást kap.