Szekeres Viktor
Elkezdődött a Sikoly 7 reklámozása
Egy logóval indult a Scream 7 kampánya.
Nem sok meglepetést okoz a Sikoly hetedik részének minap kiadott logója, amellyel hivatalosan is kezdetét vette a film kampánya, ami során először minden bizonnyal jelenetképeket fogunk kapni, hogy aztán sor kerüljön az első teaser premierjére is.
Az, hogy a gyártó újabb részt akar készíteni a horror franchise-hoz, egyáltalán nem csoda, hiszen a csalódást jelentő bevételt hozó negyedik rész után egy évtizeddel az 5. és 6. epizód nagyot robbantott, utóbbi konkrétan sorozatcsúcsot ért el, annyira sikeres lett. Miután 2022-ben a Scream Amerikában 82, a világ többi részén pedig 56 millió dollárt hozott, a hatodik film a belföldi bevételeit 108 millióra növelte, és Amerika határain kívül is jobban teljesített, 61 millió dollár folyt be a többi piacról. Anno a Sikoly első három részének mindegyike szinte példátlan módon, közel ugyanakkora érdeklődést váltott ki a közönségből. Amerikában sorban 103, 101 és 89 millió dollárt kasszíroztak a filmek, világszerte pedig 70, 71 és 73 milliót. A 2011-es negyedik epizód már csak 38 milliós bevételt hozott hazájában, míg Amerikán kívül 59 millióig jutott