Szekeres Viktor
Megvan egy várt mozis horrorsorozat hatodik részének főszereplője
Alakul az Insidious 6.
A minap megírtuk, hogy az Insidious 6 szereplőgárdájához csatlakozott Amelie Eve és Lin Shaye mellé Maisie Richardson-Sellers, Sam Spruell és Island Austin is, és nemrég az is kiderült, hogy a főszereplő Brandon Perea lesz. Az Ausztráliában forgatandó filmet Jacob Chase rendezi David Leslie Johnson szkriptje alapján és a premierjére augusztus 21-én fog sor kerülni.
Az Insidious már most minden idők egyik legsikeresebb horrorsorozata. Az első film Amerikában 54, a világ többi részén 43 millió dollár bevételt termelt, míg a második rész 84+78 millió dollárra volt jó. A nézői fogadtatásról mindent elmond, hogy míg az első rész 13 milliós nyitóhétvégével rendelkezett, addig a folytatás 3 nap alatt több, mint 40 millió dolláros bevételt hozott. A harmadik részre visszaestek a széria bevételei, de mivel a gyártási költség továbbra is roppant alacsony maradt, így az Amerikából befolyt 52, és az Amerikán kívül összekalapozott 61 millió dollár remek eredménynek számít. A negyedik film, Az utolsó kulcs (Insidious: The Last Key) pedig bebizonyította, hogy bőven van még kakaó a franchise-ban, hiszen ismét felülmúlta az előző epizódot bevétel tekintetében: az amerikai 68 millió dollár mellé nemzetközileg 100 millió folyt be. Ezek után az Insidious: A vörös ajtó (Insidious: The Red Door) minden várakozást felülmúlva tavaly a franchise legsikeresebbje lett 82 milliós amerikai, és 107 milliós Amerikán kívüli bevétellel.