Szekeres Viktor
Zootropolis 2: itt a teljes előzetes
Folytatódott a Zootopia folytatásának reklámozása.
Miután év elején felkerült a netre a Zootopia, azaz a Zootropolis második részének plakátja, ami a kínai Kígyó Évét ünnepelte, majd némi hallgatás után egy jelenetképet is kaptunk, majd pedig egy teaser érkezett, több hónapot kellett várnunk az új videóra, de most végre megérkezett a normál trailer
Az Amerikában novemberben érkező folytatás története szerint Nick és Judy egy eltűnt kék kígyót fognak keresni. Az, hogy az animációs film folytatódik, természetesen nem meglepetés, hiszen az első rész elég nagy siker volt, 2016-ban a milliárdosok táborából integetett vissza, miután Amerikában 341 millió dollár bevételt termelt, a világ többi részén pedig 684 milliót, és nemrég még Disney+-os sorozat is készült belőle.