Szekeres Viktor

Már írják az új Wonder Woman-mozifilmet

Készülget az új Csodanő.

Júniusban írtuk meg, hogy James Gunn megerősítette, hogy számol egy új Wonder Woman-mozifilmmel, és jelenleg is íródik a forgatókönyve. Akkor arról már nem beszélt, hogy ki írja, és természetesen még azt sem lehet tudni, hogy ki alakíthatja a karaktert, most azonban kiderült, hogy Ana Nogueira az író, akiről tavaly azt írtuk, hogy egy élőszereplős Teen Titans-filmen is dolgozik.

2022-ben került sor a DC-s univerzum kemény kezű átalakítására, aminek egyik első lépése az volt, hogy miután Patty Jenkins, a Wonder Woman-filmek rendezője prezentálta a harmadik részre vonatkozó terveit, James Gunnék nemet mondtak a projektre, ami így nem készülhet el, ami egyben a Jenkins, valamint Gal Gadot nevével fémjelzett Csodanő-iteráció végét is jelentette. Akkor mi is megírtuk azt, hogy ha lesz új Wonder Woman-film (és jó eséllyel lesz valamikor), akkor azt másik készítővel és másik főszereplővel fogják elkészíteni.

Azok után, hogy az első Wonder Woman hatalmas siker volt és 822 milliós globális bevételt hozott, a folytatás Wonder Woman 1984 az amerikai 47 és a nemzetközi 123 millió dolláros bevételével igencsak leszerepelt a mozikban, persze ennek főleg az volt az oka, hogy a COVID-évben lett bemutatva és a mozival párhuzamosan streamingen is premiert kapott.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!