Szekeres Viktor

Megvan, ki lesz Jason a Péntek 13-sorozatban

Elkelt Jason szerepe a Crystal Lake-ben.

Callum Vinson kapta meg Jason Vorhees szerepét a Péntek 13 alapján készülő sorozatban, a Crystal Lake-ben. A 11 éves színész visszatérő szereplőként csatlakozott a korábban bejelentett színészekhez (Devin Kessler, Cameron Scoggins, Gwendolyn Sundstrom, William Catlett), valamint Linda Cardellinihez, aki a Péntek 13-film gyilkosának, Pamela Vorheesnek a szerepét alakíthatja.

Tavalyelőtti hír volt, hogy Bryan Fuller, a Hannibal készítője elkezdett fejleszteni egy Péntek 13-előzménysorozatot Crystal Lake címmel a Peacock streaming platfomra. Tavaly tavasszal viszont kiderült, hogy Fuller már nem tagja a kreatív csapatnak, ugyanis kreatív nézeteltérések miatt távozott a projekttől, és ekkor fel lettek függesztve az előkészületek, de szerencsére nemrég kiderült, hogy ismét sínre állították a sorozatot, ugyanis szerződtették Brad Caleb Kane-t készítőnek.

A sorozat az A24 stúdió gyártásában készülhet el, ha berendelést kap, és azt sem tudni, mennyire fog kapcsolódni Jason karakteréhez, hiszen az előzmény jellege miatt nem használhatják a gyilkológép karaktert, csak a gyerek énjét, főleg, hogy az első filmben Jason Vorhees még nem is igazán szerepelt. Sajtóértesülések a szériát a Bates Motelhez hasonlítják, mely a Psychónak nyújtott elősztorit.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!