Szekeres Viktor
Nem sokakat érdekelt az új Daredevil-sorozat
Nem sokat vizet zavart a Daredevil: Born Again.
Mint ismert, a streaming szolgáltatók teljesen titokban tartják a nézettségeiket, nem közölnek adatokat, mindössze a Netflix rukkol elő számokkal a megtekintett órák alapján, ami nagyon jó egyes sorozatok iránti (kezdeti) érdeklődés belövésére. Pár forrásból azonban mégis lehet értesülni a kiemelkedő sikerekről. Egyrészt a platformok előszeretettel emlegetik közleményeikben azt, amikor egy széria rekordot döntött (ezek mellett egyes platformok napi és havi toplistákat tesznek közre számok nélkül), másrészt pedig a Nielsen pár hét késéssel mért nézettségi adatokat is közöl Amerikára nézve, pontosan úgy, ahogy a lineáris műsorok esetében, azaz a tévékészülékek működését mérve.
Már az is elég árulkodó volt, hogy a Disney meg sem nyikkant a pár év kihagyás után feltámasztott Daredevil: Born Again nézettsége kapcsán, de amikor kijöttek a Nielsen mért adatai, akkor kiderült, hogy ennek valóban az az oka, hogy a sorozat nem zavart sok vizet, egyik adáshetén sem került be a legnézettebb tíz streaming sorozat közé, pedig akadt olyan hét is, amikor nem csak egy új epizód került belőle adásba. Így a széria a Disney+ egyik legkevésbé nézett Marveles darabjának bizonyult.