Ötvös Tibor

Jurassic World: Újjászületés, mely inkább eltemeti a sorozatot

Az új Jurassic-film sajnos ismét bebizonyítja, hogy Steven Spielberg 1993-as klasszikusát képtelenség felülmúlni és abba is kellene hagyni a próbálkozást.

Mikor 1993-ban az a bizonyos T-Rex kilépett a kerítés mögül, megfagyott az emberekben a vér. A jelenet felvezetése a vizes pohárral, a zuhogó esővel és az áramkimaradással tökéletes környezetet teremtett a ragadozó megjelenésének, és örök klasszikussá avatta a Jurassic Park első részét. Ezt a libabőrős érzést egyetlen későbbi részben sem sikerült megismételni, de még csak megközelíteni sem. A másodikat hiába rendezte ismét Spielberg, a King-Kong utánérzésként is emlegetett film nem lett nagy kedvenc.


A harmadik rész után pedig elindult a Jurassic World, melyben már feladatokra képezték ki a Velociraptorokat, majd a folytatásában egy éles váltással egy "egyhelyszínes" horrorban találtuk magunkat. A legutolsó epizód, melyben óriás sáskák keveredtek a történetbe, már inkább volt röhejes, mint komolyan vehető. És azt gondolhattuk, hogy ebből tanultak a készítők, de az Újjászületés stáblistájának legördülése után rá kellett jönnünk, hogy van még lejjebb.

A Világuralom végén elméletileg a dinoszauruszok ott voltak mindenhol, de a film az első percekben egy pazar húzással visszatereli mindet egy szigetre. Ide utazik el Zora Bennett és csapata, hogy a csak itt megtalálható dinoszauruszokból mintát vegyenek, mellyel olyan gyógyszert állíthatnak elő, ami mindenre is gyógyírt jelenthet. Két dolog azonban - természetesen - áthúzza a számításokat: egy család, akik hajóbalesetet szenvedtek és az olyan lények, amikre nem számítottak. És így lesznek üldözőkből üldözöttek.

Kezdjük a pozitívummal, ami nagyjából az első pár perc. Már csak azt értékelnünk kell, hogy legalább foglalkoztak az előző rész lezárásával és megpróbáltak megoldást találni az ottani helyzetre. Gareth Edwards rendező, aki a Zsivány Egyest vagy Az alkotót is készítette, képes volt pár igazán jó beállítást is prezentálni, de sajnos a többsége elég hatásvadász vagy éppen nevetséges. (Például mikor a több emelet magas dinoszaurusz elrejtőzik az ember méretű növényzetben.)

Ezen felül ismét beleestek a készítők abba a csapdába, hogy nem elég a T-Rex, szükséges valami kimondhatatlan nevű szaurusz, ami minden korábbinál nagyobb veszélyt jelent és persze emberek alkották. Azonban ezek megjelenése összességében nem nyújt annyi izgalmat mint a már korábban említett poharas jelenet. A számítógépes grafika fejlődésével sajnos bármennyire is élethűek ezek a dinoszauruszok, de az 1993-as klasszikusban látott Velociraptorokat (amiket ott meg is építettek) vagy a T-Rexet nem érik utol.


Az emberi szereplők, nos ők mindig is csak valami mellékszerepet kaptak a World-filmekben. Míg az eredetiben megtudhattuk, hogy Alan Grant miként viszonyul a gyereknevelés kérdéséhez vagy éppen Ian Malcolm unalmas matematikus létére mekkora rocksztár, addig itt cseppet sem visznek magukkal a karakterek. Pedig Scarlett Johansson próbálkozik és rá nem is nagyon lehet panasz, de mégsem érdekel senkit egy cseppet sem az ő vagy bármely szereplő sorsa.

Érződik egyébként, hogy mindenképpen az eredeti Jurassic Park nyújtotta élményt és hangulatot akarták visszahozni, de ez nehezebb feladat, mint egy szúnyogból kinyert vérrel dinoszauruszokat kreálni. A Jurassic World: Újjászületés semmiben nem nyújt újat, sőt! Sajnos egy nagyon unalmas történettel bíró (már megint csak páran mennek a szigetre, mintha nem tudnák mi várja ott őket), unalmas karaktereket nyújtó unalmas látványú film lett. Azt hiszem Hollywood jobban tenné, ha hagyná újra kihalni a dinoszauruszokat és akkor hozzá nyúlni, ha van valami érdekes és izgalmas ötletük (és nem sáskák).


Az egész film struktúrája erősen darabosnak hat: a cselekmény nem egyenletesen építkezik, hanem ugrál a helyszínek és hangulatok között, ezzel megtörve a feszültség ívét. A forgatókönyv mintha folyamatosan megpróbálna visszanyúlni régi panelekhez, de ezek újrafelhasználása ötlettelennek és üresnek hat. A nosztalgia itt nem működik - nem elég visszahozni ikonikus zenét vagy cameókat, ha közben a történet alapjai recsegnek-ropognak.

A tempó is furcsán alakul: a film első harmada még próbálkozik feszültséget építeni, de a második felére teljesen szétesik, és egy hosszúra nyúlt üldözéssé változik, amelyben a tét egyre kevésbé érezhető. A karakterek döntései sokszor logikátlanok, és érezhetően csak azért születnek, hogy a történet haladni tudjon, nem pedig azért, mert az adott szereplő valóságosan így viselkedne. Emiatt a néző folyamatosan kizökken, és egyre kevésbé tud azonosulni bármelyik figurával vagy szituációval.

A Jurassic World: Újjászületés sajnos nemcsak méltatlan lezárása a sorozatnak, de egyben iskolapéldája annak, hogyan lehet egy egykor ikonikus franchise-t a végletekig elnyújtani, minden igazi tartalom nélkül. A látvány sem tudja már elvinni a hátán a filmet, mert amit látunk, azt már láttuk korábban - és jobban. Az izgalom helyett fáradtságot érzünk, a nosztalgia helyett kínos erőlködést. Ez nem tiszteletadás egy klasszikusnak, hanem annak kifárasztása.3/10



Klikk ide!
Klikk a poszterre a nagyobb változathoz
Jurassic World: Újjászületés (Jurassic World Rebirth)
szinkronizált, amerikai akciófilm, kalandfilm, 133 perc, 2025
16 éven aluliaknak nem ajánlott

Rendező: Gareth Edwards
Forgatókönyv: David Koepp
Operatőr: John Mathieson
Producer: Steven Spielberg, Denis L. Stewart, Jim Spencer

Scarlett Johansson (Zora Bennett)
Mahershala Ali (Duncan Kincaid)
Jonathan Bailey (Dr. Henry Loomis)
Rupert Friend (Martin Krebs)
Luna Blaise (Teresa Delgado)
David Iacono (Xavier Dobbs)
Audrina Miranda (Isabella Delgado)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Rick Walsh #1
    Ez nekem jobban tetszett a világuralomnál. Moziban is megnéztem (sőt. akkor már másodjára láttam). Már le is adtam a szavazatot, hogy tőlem több mint simán jöhet a folytatás.