SG.hu·

Jobb lett a M3GAN 2, mint az első rész, de elég nagy bukta

Jobb lett a M3GAN 2, mint az elsõ rész, de elég nagy bukta
Nagy csalódás a M3GAN 2 szereplése, de persze még így is hozza a profitot.

Mindig érdekes látni, hogy egyes sikerhorrorok miképp szerepelnek előző részükhöz képest. Tavaly láthattuk, hogy a Smile miképp teljesített, idén pedig kiderül, hogy a Black Phone 2, illetve a Five Nights at Freddie's tud-e építeni a közönségére, vagy visszaesik iránta az érdeklődés.

A most bemutatott M3GAN 2-ről írtuk, hogy a készítők elég komoly kockázatot vállaltak azzal, hogy horrorból akciófilmet kreáltak, és a közönség erre nem is reagált jól, hiszen a film 4,5 milliós nyitónapot produkált, így az első részt 30 milliós startja után ez a film csak 10-11 millió dollárt fog hozni a nyitányával, ami a nézők 2/3-nak elvesztését jelenti. Öröm az ürömben, hogy akik megnézték, azok legalább imádják: a CinemaScore-ja az első rész B-je után B+ lett, és a RottenTomatoes-on is 84%-os a közönségindexe.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!