Szekeres Viktor
Készül a Fantasztikus Négyes 2
A jelek szerint már dolgoznak az új FF4-filmen.
A Variety a 4. 2028-as Marvel-premierről szóló hírében csak úgy mellékesen elejtette azt az infót, hogy a film, amelyik az újonnan lefoglalt decemberi időpontra kerülhet akár a Fantasztikus 4-es: Első lépések folytatása is lehet, mely fejlesztés alatt van.
Egy film fejlesztése, illetve fejlesztésének elkezdése azt jelenti, hogy egy vagy több írótól a gyártó stúdió vagy a célplatform berendelt egy forgatókönyvet, amit velük együttműködve fognak végleges formába önteni, hogy aztán ezt követően, ha a forgatókönyv elnyeri az illetékesek tetszését, akkor azt a filmnek való szabad út adásával honorálhatják. De persze az is előfordulhat, hogy többet nem hallunk a filmtervről.