Szekeres Viktor
Megvan a Vérapó 2 premierdátuma

Már tudjuk, mikor láthatjuk a Vérapó folytatását.
Tavaly azt írtuk meg, hogy David Harbour Instagramon kívánt kellemes ünnepeket a Vérapó, azaz a Violent Night második részének forgatókönyvével a kezében, és a film elkészülésének tényét az is megerősíti, hogy a Universal bejelentette, hogy december 4-én lesz az amerikai bemutató.
A Tommy Wirkola által rendezett, David Harbour főszereplésével készített eredeti alkotás 25 milliós költségvetésből már több, mint 75 milliós globális bevételre tett szert a mozikból, és a VOD-os pénz még csak ehhez jön hozzá, tehát nem túlzás kijelenteni, hogy bőven felülteljesítette az elvárásokat. És így a folytatás is magától értetődő volt.