Szekeres Viktor
Itt a Lépéselőnyben-feltámasztás folytatásának előzetese
Már fut a Lépéselőnyben spinoffjának 3. évada.
5 évad és 77 rész után 2012-ben ért véget a Lépéselőnyben (Leverage) című sorozat az amerikai TNT csatornán, pár éve pedig kiderült, hogy a producerei nem akarnak kimaradni a feltámasztási lázból, hiszen az IMDB TV-re elkészülhet a hatodik szezon, vagy, ha úgy akarjuk, az új sorozat, a spinoff, a Leverage: Redemption. Aminek tavasszal már a harmadik szezonja indult el anélkül, hogy nálunk bemutatásra kerültek volna az új részek. Íme a 3. évad előzetese.
A sorozatra egy kivétellel minden régi szereplő vissza fog térni. Egyedüli hiányzó a főnököt alakító Timothy Hutton nem szerepel a folytatásban, őt Noah Wyle fogja pótolni, aki egyébként produceri rangot is kap, valamint több részt is rendez. A felállás egyébként rajta kívül tehát változatlan lesz, ismét szerepelni fog Beth Riesgraf, Gina Bellman, Christian Kane, valamint Aldis Hodge, igaz utóbbi csak korlátozott kapacitásban.