Szekeres Viktor
Szerencsére nem lett túl durva az új Jurassic World

Korhatár-besorolást kapott az új JW.
Az amerikai korhatár bizottság, az MPAA újabb adag filmet tekintett meg premier előtt, és hozta meg döntését azok besorolására vonatkozóan. Az egyik szóban forgó alkotás a Jurassic World Rebirth volt, mely megkapta a tipikus besorolást, a PG-13-as plecsnit, ahogy a többi epizód is. Ez azt jelenti, hogy a 13 éven aluliak is megnézhetik nagykorú felügyelete mellett.
Az MPAA ilyenkor mindig megindokolja a döntését, és elsőként természetesen az erőszakos és akciódús jelenetek intenzivitását emelték ki, majd pedig a véres snitteket. Emellett lesznek szuggesztív utalások (amit szövegkörnyezet nélkül nem nagyon lehet belőni, hogy mit jelenthet, de talán szexualitásra), drogos utalások is akadnak a filmben, és az MPAA még a nyelvezetét is megemlítette.