A Korhatár Bizottság ki akarja nyírni Sylvester Stallone Jason Stathamnek írt filmjét?

18-as karikát kapott A melós.

A mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 20. § (1) bekezdés értelmében a Magyarországon forgalomba kerülő filmalkotásokat a kiskorúak egészséges szellemi és lelki fejlődése érdekében a törvény 21. §-ban meghatározott kategóriákba be kell sorolni. Ennek céljából a mozgóképszakmai szervezet létrehozta és működteti a Korhatár Bizottságot, amely bizottsági ülés keretében javaslatot tesz a filmalkotások kategóriákba sorolására. Az elmúlt években egyre több a mozikban a 18-as karikát kapó film, ezúttal A melóst tartották az ítészek nem kiskorúaknak valónak. Íme a szinkronos előzetes az immáron végleges karikával.


A Jason Statham főszereplésével készített A Working Man érdekessége, hogy Sylvester Stallone írta. Az amerikai korhatár is R-es lett. Ennek kapcsán az MPAA első helyen az erőszak erős és hangsúlyos jelenlétét említette. Nem nagyon részletezték a dolgokat, illetve a vérességet, mindössze arra tértek még ki, hogy a filmben mindvégig problémás (értsd: trágár) a nyelvezet, illetve, hogy kábítószeres tartalom is lesz benne.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!