Megvan az új Resident Evil főszereplője

Lehet, hogy máris megtalálták az RE-reboot főszereplőjét.

A Deadline információi szerint Austin Abrams a térgyalások korai fázisában áll annak kapcsán, hogy ő lesz a Zach Cregger által rendezendő új Resident Evil-sorozat, a reboot főszereplője.

Még januárban írtuk meg, hogy egy Resident Evil-játékadaptáció lesz a Barbariant jegyző Zach Cregger legújabb filmje, amit nem csak rendezni fog, de a forgatókönyvét is ő írja, és már meg is indult rá a licitálás többek között a Warner Bros. Discovery és a Netflix részévtelével. A gyártó továbbra is a Constantin Films és a PlayStation Productions lenne. Azt, hogy miről szólna a film, természetesen még nem lehet tudni.

A Resident Evil-sorozat minden idők legsikeresebb mozis szériái közé tartozik, hiszen az eddigi filmek világszerte több, mint egymilliárd dollár bevételt produkáltak. Pedig 2002-ben az első rész még csak alig 100 milliót hozott a konyhára, Amerikában 40, Amerikán kívül pedig 62 millió dollárt, azonban a negyedik rész mindezt majdnem megháromszorozta 60 milliós amerikai és 240 milliós nemzetközi tarolásával. (Közben a második film 51 és 78, a harmadik pedig 51 és 97 milliót hozott az USA-ban és az országon kívül.) A folytatásban is a nemzetközi színtér aratott, hiszen míg Amerikában az ötödik epizód visszaesett, és már csak 42 millió dollárra volt jó, nemzetközileg továbbra is befolyt 198 millió, hogy aztán az utolsó rész Amerikában végképp elérje a mélypontot (28 millió), azon kívül pedig a zenitet (285 millió). Ez 2016-ban volt, 5 évvel később jött az első reboot, a Resident Evil: Welcome to Raccoon City, azonban annak bevételei (17+25 millió dollár) még a COVID-időszakban sem voltak elegendők arra, hogy franchise-t indítsanak el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!