Szekeres Viktor

Második részt kaphat Will Smith szuperhősös filmje

Lehet, hogy lesz Hancock 2?

2008-ban a Hancock volt a legsikeresebb eredeti film, hiszen olyan alkotás volt, mely nem sokadik rész volt és nem rendelkezett irodalmi, képregényes, tévés vagy játékfigurás alapokkal. Természetesen a siker elég hamar folytatási terveket eredményezett, azonban ezekből végül nem lett semmi, pedig alkalmazták Adam Fierrót és Glen Mazzarát, hogy elkészítsék a Hancock 2. forgatókönyvét

Nemrég újra felmelegítésre került a projekt, maga Will Smith említette meg, hogy tervbe van véve a folytatás, illetve, hogy Zendayát is megkeresték vele egy szereppel. A meglehetősen tróger szuperhősről szóló történet korábbi sikeréhez nem férhet kétség (Amerikában 228, a világ többi részén pedig 401 millió dollár bevételt hozott), s csak reménykedhetünk benne, hogy a jó alapanyagból a jó színészekkel ezúttal a közepesnél jobb filmet is elő tud állítani a rendező.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!