Szekeres Viktor
Végre valami hír a Vörös Szonja premierjéről

Még idén láthatjuk a Red Sonját.
Ahhoz képest, hogy még 2022-ben láthattuk az első hivatalos képet a Vörös Sonja, azaz a Red Sonja rebootjából, elég komoly hallgatás volt a projekt körül, amit a hétvégén végre megszakítottak. A két éves utómunkát követően ugyanis kiderült, hogy a filmet eladták forgalmazásra az Egyesült Királyságba, ahol "még idén" sor fog kerülni a premierjére. Természetesen a gyártó, a Millennium Media korábban már más piacokra is értékesítette a portékáját, azonban azok kapcsán még nem beszéltek a bemutató időpontjáról.
A Tasha Huo által írt szkriptet eredetileg Joey Soloway rendezte volna meg, főszereplőnek pedig Hannah John-Kament szerződtették, azonban a fejlesztés elhúzódása miatt John-Kamen 221-ben kiszállt a projektből, majd a rendező is távozott. Végül M.J. Bassett lett a forgatás fő embere a kamerák mögött, a főszerepet pedig Matilda Lutzra osztották. További szereplők: Robert Sheehan, Wallis Day, Michael Bisping, Luca Pasqualino, Rhona Mitra, Martyn Ford, Ben Radcliffe, Eliza Matengu, Veronica Ferres, Phillip Winchester és Trevor Eve.
A kardozós-varázslós történetek főhősnét a Conan, a barbár figuráját is kiötlő Robert E. Howard találta ki Roy Thomas és Barry Windsor közreműködésével, az első Vörös Szonja-képregény a Marvel Comics gondozásában 1973-ban jelent meg. A mostani film után a karakter rajongóinak végre nem kell beérnie a Dynamite Entertainment pár éve indított képregényével, valamint az 1985-ös filmverzióval, mely a maga idejében 7 millió dolláros bevételével gigantikus bukásnak lett elkönyvelve.