Szekeres Viktor
Constantine 2: újabb hírek

Lassan csordogálnak a Constantine folytatásáról az infók.
2023. novemberében a Constantine esetleges második része kapcsán Francis Lawrence, a The Hollywood Reporternek adott interjújában elmondta, hogy az írósztrájk kezdetén még a filmmel kapcsolatos munkák legelején jártak, azonban a munkabeszüntetés után a gárda készen állt arra, hogy visszatérjen a történet megszüléséhez, ősszel pedig a producer, Lorenzo di Bonaventura azt mondta, hogy a forgatókönyv elkészült, megkapta, bár még nem olvasta. A minap érdekes módon Lawrence Keanu Reeves-szel beszélt a filmről a Happy Sad Confused podcastben, ahol előbbi elmondta, hogy a DC-től az engedélyt megkapták rá, Akive Goldsman még dolgozik a szkripten, és már közel állnak ahhoz, hogy valami munkaképes anyagot tudjanak prezentálni.
Mint ismert, a Warner a DC-s IP-k kapcsán elhatározta, hogy hasonlóan a Marvel Studioshoz egy kézbe fogja összpontosítani a kreatív szálakat. Sokáig úgy tűnt, hogy Dan Lin lesz az ottani Kevin Feige, azonban vele nem tudott megegyezni a stúdió, így végül James Gunn és producer társa, Peter Safran lett új agytrösztként szerződtetve a korábbi DC Films, a DC Studios élére, hogy a szuperhősös franchise-okért feleljen, amik film, tévésorozat és animáció formájában jelennek meg. És amik kapcsán az a terv, hogy mostantól közös univerzumot alkotnának.
A döntés több, korábban már tervezett DC-s képregényen alapuló projekt létét kétségessé tette, azonban annak ellenére, hogy Gunn nem nagyon említette a Constantine folytatását, 2023 elején a Warner Bros. szóvivője megerősítette az Entertainment Weeklynek, hogy a Constantine 2 továbbra is fejlesztés alatt van, minden ellenkező, közösségi médiás pletykával ellentétben, hiszen a film nem a közös univerzumban fog játszódni.
2021. novemberében írtuk meg, hogy a főszereplőn nem múlik egy új Constantine-film, hiszen Keanu Reeves az Esquire-nek adott interjújában arról beszélt, hogy mennyire szerette alakítani John Constantine karakterét, és hogy nagyon szívesen visszatérne a DC-s démonvadász képregényes karakterhez. A második részt a korábbi tervek szerint Akiva Goldsman forgatókönyve alapján rendezte volna Francis Lawrence J.J. Abrams executive producerkedése mellett.
Mint ismert, a 2005-ös film a The Hellblazer című DC-s képregény alapján készült és világszerte 230 millió dollár bevételt ért el, amit pár éve egy élőszereplős sorozat követett, ami csak egy évadot ért meg, és Constantine karaktere később tovább élt, hiszen egy vendégszereplés erejére felbukkant az Arrow-ban, később pedig a Legends of Tomorrow-ban lett visszatérő, majd állandó szereplő - a karaktert Matt Ryan alakította. Ezt követően pedig egy animációs sorozat is készült Constantine City of Demons címmel. Nemrég az HBO Max tervezett egy új tévésorozatot az IP alapján, azonban ezt a fejlesztést követően lelőtték.