Szekeres Viktor

Idő előtt kiderült, hogy kié lesz a rendezői Oscar?

Az Anora lehet a nagy Oscar-nyertes idén.

Sean Baker nyerte el az Anora rendezéséért a DGA Awardot, azaz a rendező amerikai szervezetének díját, márpedig az elmúlt 10 évből 9-ben, aki ezt a díjat megkapta, az a rendezői Oscart is hazavihette. Akkor tekinthetjük eldőltnek a versenyt? Közel sem, hiszen eddig Brady Corbet számított toronymagas esélyesnek A brutalistáért, most viszont hirtelen kétesélyes lett a verseny.

A Floridai álom és a Vörös rakéta rendezőjének filmje nyerte a tavalyi Arany Pálmát is a Cannes-i Filmfesztiválon. A hivatalos szinopszisa: "Anora, a fiatal brooklyni szexmunkás esélyt kap arra, hogy megélje a saját Hamupipőke történetét, amikor megismerkedik egy oligarcha fiával, és hirtelen felindulásból hozzámegy feleségül. Ám amikor a hír eljut Oroszországba, a tündérmese veszélybe kerül, mert a szülők elindulnak New Yorkba, hogy semmissé tegyék a házasságot…"

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!