Szekeres Viktor
Új képet kapott a Mission: Impossible 8

Valamiért kiadtak egy exkluzív képet Tom Cruise új filmjéhez.
Szokás mondani, hogy a nyomtatott sajtó halódik, de azért az újságok papíron még nem adják fel a küzdelmet, amit remekül jelez az, hogy még mindig próbálkoznak olyan kunsztokkal, mint most az Empire, mely olykor exkluzív fotókat jelentetett meg hasábjain - valamiért számukra komoly összeget ér meg, hogy ezek a képek ne a neten jelenjenek meg először, és csak az újság standokra kerülése után pár perccel váljanak online elérhetővé. A mellékelt kép a Mission: Impossible-sorozat folytatásából, a Mission Impossible – The Final Reckoning-ból származik.
Mindez persze csak azért fura, mert már előzetest is láttunk a filmhez. A jó eséllyel természetesen nem utolsó film Cannes-ban kerülhet bemutatásra. Sajtóértesülések szerint a költségvetése a produkciós késlekedés miatt (amit részben a sztrájkok okoztak) már a 400 millió dollárt is elérte, és akkor még a marketinges költéseket nem számoltunk. Mindezzel ugye az a gond, hogy a 300 millióba kerülő hetedik rész a hat sikerfilm után nagy csalódás volt globális 566 milliós bevételével, így még a nyolcadik rész címét is megváltoztatták, hogy a nézők a cliffhanger ellenére ne kössék össze a kettőt és a stúdió azt tervezi, hogy ha Cruise rábólint, akkor utolsó résznek nevezve növelik meg majd a bevételeiket. (Ehhez természetesen a filmnek nem kell utolsó résznek lennie, csak mindig vannak a hiszékeny nézők.)