Szekeres Viktor
Az Assassin's Creed-tévésorozat és a totális hallgatás

Semmit sem tudunk az AC-tévésorozatról.
2020 őszén derült ki, hogy a Netflix leszerződött a Ubisoft játékkiadóval annak érdekében, hogy vadonatúj szkriptelt tartalmakat gyártson az Assassin's Creed alapján. A megegyezés egy élőszereplés tévésorozatra szól, valamint a játék animált, illetve anime adaptációjára szerializált formában. 2021 tavaszán kiderült, hogy az élőszereplős széria készítése indul el hamarabb, ugyanis az írók meghallgatását követően a legjobb koncepciót szállító Jeb Stuart lett leszerződtetve a sorozat készítőjének. A gond csak az, hogy azóta semmi hírt nem kaptunk a projektről, azon kívül, hogy Stuart 2023-ban kiszállt belőle, az egyetlen említése a napokban történt, amikor Daniel Richtman arról írt, hogy "függőben van" a projekt a platformnál - illetve, hogy fejlesztenek egy élőszereplés filmet is, de azt máshol, nem a Netflixnél.
Az élőszereplős Assassin's Creed sztorijáról egyelőre még semmit sem tudni. A terv persze nem mai, hiszen már 2017 óta próbálkozik a játékkiadó a tévésorozat fejlesztésével, hiszen filmmel nem nagyon próbálkozhat, ugyanis hiába terveztek több részes franchise-t a Michael Fassbender főszereplésével készített első mozis darab köré, a nem túl jól sikerült, a kritikusok, nézők és játékosok által is lehúzott, és nem is túl sikeres darab nem folytatódott. (A 186 millió dolláros nemzetközi bevétel nem volt olyan rossz, azonban a mindössze 55 milliós amerikai szám pocséknak számított, főleg egy 125 milliós költségvetés esetében.)