Szekeres Viktor
Már a tévéből is az új AI-s horrorfilm folyik

Mindenhonnan a Társ néz szembe velünk.
Már egy ideje megérkezett az utolsó mozis előzetes (legalábbis úgy hisszük!) a Társ című filmhez, innentől kezdve a forgalmazó jó eséllyel már csak tévés reklámokra, esetleg netes anyagokra fog koncentrálni. Ez valahol érthető is, hiszen az első trailer a filmhez már jó ideje bemutatásra került. Íme két magyar nyelvű tévés, illetve netes spot.
A film kapcsán a hétvégén azt írtuk, hogy a több, mint 100 kritikából a film minden 20 kritikusból 19-nél bejött az RT gyűjtése szerint, és amellett, hogy az RT-s közönségpontszám is 90% fölött volt, illetve a CinemaScore felmérése is pazar, B+ értékelést hozott ki, ami horrorfilmek esetében szinte példa nélküli. A film 1,7 millió dolláros premier előtti csütörtököt produkált, így a cél, a 10 milliós nyitóhétvége teljesíthetőnek tűnt, de végül nem lett meg, hiszen 9,3 millióval debütált.