Lehet, hogy lesz A védelmező 5 is

Denzel Washington folytatná A védelmező-sorozatot.

Utolsónak hitt részeket mindig érdemes csinálni, mert a várható nézettségük nagyobb lesz, és épp ezért jobb az esély arra is, hogy a bevétel miatt ezek mégsem lesznek utolsó részek. Denzel Washinton minap egy Esquire-interjúban elmondta, hogy "megmondtam nekik, hogy csinálnék egy újabb Védelmező-filmet, és meg is csináljuk a 4. és 5. részt.". Utóbbi kijelentés elég konkrét, így feltételezhetjük, hogy már dolgoznak is az új epizódokon. Washington mindezt azzal indokolta, hogy a nézők tovább akarják őt nézni, amint rosszfiúkat intéz el.

Denzel Washington számára a The Equalizer volt az első olyan főszerepe, aminek a folytatására visszatért, és az okokat nem kell részletezni. A siker ugyanis egyértelmű volt. Amellett, hogy viszonylag jó véleményeket kapott az akciómozi, anyagilag is jól teljesített: a 2014-es első rész Amerikában 102 millió dollárt hozott, Amerikán kívül pedig 91 milliót (55 milliós költségvetésből), míg a 2018-as folytatás szinte megismételte (102+88 millió dollár) ezt az eredményt hasonló büdzséből (62 millió). A 2023-as harmadik rész már 70 millió dollárba került, de nagyon stabil volt, 92 millió dolláros amerikai bevétel mellé 99 milliót hozott a többi piacról. Márpedig, ha egy filmsorozat ennyire stabil pénznyomda, azt vétek nem folytatni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!