Szekeres Viktor
Készül Ben Affleck és Matt Damon közös filmjének folytatása
Kevin Smith tervez a Dogma 2-vel.
Kevin Smith pár hete hivatalos is megerősítette, hogy megírja a Dogma második részének forgatókönyvét, majd hozzátette, hogy szeretné szerepeltetni benne Bartleby és Loki karakterét is, azaz visszahozná Ben Afflecket és Matt Damont is, bár a színészekkel még nem beszélt erről.
Természetesen közel sem biztos, hogy el fog készülni a film, hiszen ahhoz majd a szkript alapján még gyártót is kell szerezni, de a terv már kész van, és ki tudja, talán a rajongók is érdeklődnének iránta, hiszen annak idején, 1999-ben az első rész 10 millió dollárból Amerikában 30 milliót termelt, míg nemzetközileg természetesen nem rúgott labdába a mozis forgalmazás során, még egy millió dollár bevételt sem keletkezett az USA-n kívül.