Szekeres Viktor
Menő rendező kapta a Labirintus folytatását

Robert Eggers beválasztott.
Decemberben írtuk meg, hogy a Nosferatu sikere után a rendező, Robert Eggers nyilván olyan filmet rendezhet legközelebb, amilyet csak akar, és akkor a The InSneideres Jeff Sneider értesülései szerint kiderült, hogy ez nem más, mint az 1986-os Labirintus (Labyrinth) folytatása. Ez azonban akkor nem kapott megerősítést, azonban a napokban a Deadline-nak sikerült erre vonatkozóan infót szerezni a forrásától, így most már elknyövelhetjük biztosnak a projektet.
Eggers rendező lenne és egyben társíró is Sigurjón Birgir Sigurdsson társaságában, akivel a The Northmanen is együtt dolgozott. A film producerei között pedig ott lenne Chris Columbus. Az biztos, hogy nem feldolgozás a terv, azonban az még nem tiszta, hogy közvetlen folytatást fogunk kapni, vagy valami mást ezzel a címmel.