Siker lesz az Amerika kapitány 4?

Jól áll az új Captain America szénája.
Amerikában külön szervezetek foglalkoznak azzal, hogy több hónappal, pár héttel, illetve pár nappal megbecslik kutatások és felmérések révén, hogy egyes filmek milyen nyitóbevételt érhetnek el premierhétvégéjükön, ami nagy segítséget jelenthet a stúdióknak reklámkampányuk alakításában, illetve az újságíróknak, valamint a box office-adatok iránt nem közömbös rajongókkal, hogy jól elcsámcsogjanak ezen előrejelzéseken - nem csak előzetesen, hanem utólag is, ha esetleg nem válnának be.
Alig 3 héttel a premierje előtt a Captain America: Brave New World a Quorum mérései szerint a 4 napos Valentin-hétvége során 95 millió dollárt meghaladó hosszú hétvégével fog nyitni Amerikában. Ez a főszereplőváltás, illetve a kvázi resetelés miatt is kifejezetten korrekt eredmény, hiszen 11 éve a Captain America: Winter Soldier is 95 millióval nyitott. Ráadásul ez a start a Marvel-filmek elmúlt évekbeli vergődésének a csúcspontját is jelentené. A filmre a jegyek elővétele hétfőn indult meg és egyelőre 15%-kal meghaladják az eladások A galaxis őrzői 3 előzetes eladásait, mely 118 milliós kezdést produkált.