Szekeres Viktor
Nagy hír a Narnia-filmet mozizni vágyóknak

Greta Gerwig elérte, hogy a Narnia-filmjei mozis premiert kapjanak.
Sikerült a rendező, Greta Gerwignek kibuliznia, hogy a Netflix mozis premiert adjon Narnia-filmjeinek. Ez egész pontosan azt jelenti, hogy 2026-ban 90 ország 1000 vásznán két héten át látni lehet a filmet november végétől. A Netflix-premierre karácsonykor kerül majd sor. A vásznak kapcsán kiemelendő, hogy IMAX-vásznakról van szó, ugyanis a filmet hagyományos kamerák mellett IMAX-kamerákkal is rögzíteni fogják, ami azért nagy szó, mert ilyesmit manapság szinte csak Christopher Nolan csinál.
C.S. Lewis könyveiből a hatvanas évekbeli tévésorozat után 1979-ben készült rajzfilm The Lion, the Witch and the Wardrobe (Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény) címmel, az 1988-as élőszereplős BBC-minisorozat is ezen a címen található meg, majd 2005-ben, a Lord of The Rings-lázat meglovagolva mozifilmként a The Chronicles of Narnia: The Lion, the Witch and the Wardrobe (Narnia Krónikái – Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény) címmel próbálkoztak újra vele.