Jöhet a negyedik Sonic-mozifilm
Sonic tovább száguld.
A mozinézők kiszámíthatóak, a stúdiók már hetekkel a premierek előtt tudják, illetve jó eséllyel sejtik, hogy egy-egy film jól fog-e teljesíteni, és a jelek szerint borítékolni lehet a harmadik Sonic-film sikerét. A Paramount stúdió ugyanis nem elég, hogy bejelentette, hogy a Sonic the Hedgehog filmes franchise egy negyedik részt is fog kapni a nemsokára érkező film után, hanem még annak végére, a stáblistába olyasmit is csempésztek, ami elárulja, hogy miről fog potenciálisan szólni a Sonic, a sündisznó 4.
Az elvárásokat nem kell magyarázni, az első film elég komoly siker lett, minden idők egyik legsikeresebb játékadaptációjává vált. Amerikában mozis futása során a jegyeladásokból 146 millió dollár folyt be, míg Amerikán kívül 161 millió. Ezzel a film hazájában megelőzte a 131 milliós Tomb Raidert és a 144 milliós Detective Pikachut. Nemzetközileg már nem volt ilyen egyszerű a helyzet, hiszen ott a Warcraft 439 milliója tornyosult előtte, valamint a Rampage is 430 millió körül termelt, a 300 millió pedig két Resident Evil-epizódnak és a Prince of Persia-filmnek is megvolt. Azonban a második rész minden kérdőjelet ledöntött, hiszen 191 milliós amerikai bevételével és 214 milliós nemzetközi sikerével rá tudott pakolni az első epizódra, bár még mindig kell egy apró ugrás, hogy az említett két játékadaptációt (amik egyébként nem kaptak folytatást) megelőzze.