Megvan, mikor láthatjuk a Végső állomás 6-ot
Premierdátumot kapott az új Final Destination.
Már egy ideje véget ért Vancouverben a Végső állomás-franchise 6. részének, a Final Destination: Bloodlines-nak a forgatása, így nem csoda, hogy végre premierdátumot is kaptunk a nemsokára érkező első előzetes elé: a film amerikai premierje május 16-án lesz. A főszereplők: Brec Bassinger, Teo Briones, Kaitlyn Santa Juana, Richard Harmon, Anna Lore, Owen Patrick Joyner, Max Lloyd-Jones, Rya Kihlstedt és Tinpo Lee.
A film, ami nem reboot lesz, vélhetően pár karaktert állít a középpontjába, akik megússzák a halált, amely utána elkezdeni levadászni őket véletlennek tűnő balesetek révén. A feladat természetesen adott, hiszen egy olyan részt kell produkálni, amely méltó lesz a sorozathoz, mely 11 éven és 5 folytatáson keresztül több, mint 700 millió dolláros bevételt produkált a mozikban. Az első rész Amerikában 53, világszerte összesen 112 millió dollárt termelt, s míg a második epizód némi visszaesést produkált (46 és 90 millió), addig a harmadik 54 milliós amerikai és 113 millió dolláros összesített világbevételt tudhatott magáénak, míg a negyedik film Amerikában 66, világszerte pedig összesen 181 millió dollár bevételt jegyzett. A hatalmas csavar hozó és a sorozatba ismét életet lehelő ötödik rész Amerikában 43, világszerte pedig 115 millió dollárt termelt.