Kraven, a vadász - ezzel végre vége
Végre véget ért a Sony Pókemberes próbálkozásainak sora és az utolsó film, a Kraven sem lett jobb mint a korábbiak.
Nagyon ritka az az érzés, amikor megszállja az embert egy komoly megkönnyebbülés, hogy többé nem kell bizonyos dolgokkal foglalkozzon. Ez pedig nagyon igaz a Sony - Marvel élőszereplős koprodukciójára: Venom trilógia, Madame Web, Morbius... Nem éppen egy impozáns lista, ugyanakkor az animációs részleg a Pókverzummal csodát produkált.
De vissza az élőszereplős filmek világába. A Kraven, a vadász bevallottan a Sony utolsó olyan Pókember világból származó filmje, melyben egy elméleti gonosztevő a főszereplő. És miért elméleti? Nos, mert a Kraven, a vadász első - és utolsó - szélesvásznú vadászatában egyáltalán nem gonosz, sőt! De lássuk akkor a medvét!
Dmitrij és Szergej kíméletlen apjuk zsarnokságát és életrevaló nevelését más módokon élik meg. Utóbbi éppen ezért el is menekül egy afrikai incidens után, hogy aztán elkezdjen olyan rossz emberekre vadászni, mint az apja. Egy nap azonban testvérét elrabolják és kénytelen segíteni az öregnek. Aki kicsit is ismeri Kraven eredeti, képregényes eredettörténetét, annak ez az egész alaphelyzet, a felvezetés és az úgynevezett erő megszerzése is elképesztően nevetségesen hat majd. A vadász éppen attól volt egy remek és egyedi karakter, hogy volt egy becsületkódexe, melyhez mindig ragaszkodott. Azért is került össze a Pókemberrel, mert méltó ellenfélnek tartotta és már mindenki mást levadászott.
Ezzel szemben a filmben egy oroszlánvérrel kevert elixír kerül Szergej szervezetébe és így kapja meg az erőt, amit aztán arra használ, hogy maffiózókat kutasson fel és iktasson ki. Ez már alapból egy olyan szintű félreértelmezése a karakternek, amitől az egész film képtelen működni. Itt ugyanis Kraven nagyon ritkán harcol bármilyen állattal. Egy szárazföldi Aquaman, aki képes befolyásolni az állatokat és mindezt a gonosz erők megállítására használja. Valódi vadászat nem történik.
Pedig egész jól indul a film, a börtönös szekvenciát nem véletlen tették közzé, mindenképpen a film legjobb része. Ha egészen őszinte akarok lenni, akkor az egyetlen értékelhető és izgalmas része. Aaron Taylor-Johnson telitalálat a karakterre, neki köszönhetően fogja a legtöbb néző végigszenvedni a filmet. Karizmatikus, még a képregényes hősre is hasonlít és rendesen ki van pattintva. Ezzel pedig össze is foglaltuk minden pozitívumát a filmnek, ami még így is több, mint mondjuk a Morbius vagy a Madame Web esetében volt. A Kraven, a vadász CGI-ja pocsék, a látványvilága egész egyszerűen katasztrófa. A rendezés még elmenne, de ezt inkább csak azért lehet így leírni, mert legalább a vérrel most nem spróroltak.
Az pedig kifejezetten bűn, ahogy elherdáltak két, ikonikus gonoszt is. Rinó karaktere egész egyszerűen röhejes és maga a megvalósítás is abszolút ZS-kategória. A Kaméleon csak a film végén bukkan fel, de nem is ő a másik gonosz, hanem a Foreigner, aki elvileg a világ legképzettebb harcművésze, bérgyilkos, de itt valami különleges erővel bír és igazából nem sok szerepet kap.
Russel Crowe pedig... hát, mondjuk azt hogy inkább nézem motorozni a Vatikán ördögűző elhízott papjaként, mint ebben a filmben, elméletileg gengszterként. A Kraven, a vadász egy elbaltázott lehetőség volt arra, hogy a Sony méltó módon búcsúzzon a Pókember gonoszoktól. Helyette kaptunk egy szárazföldi Aquamant, egy Megtorló-lightot, melynek köze nincs Pókember legikonikusabb ellenfeléhez. 3/10