Gladiátor 2 - öreg már Ridley Scott, de nem vén
A Gladiátor folytatása közel sem annyira rossz, mint az előzetes hírek alapján hallani lehetett.
Ridley Scott számos klasszikus filmet tett le az asztalra és ezek közé tartozik a Gladiátor is. A Gladiátor, mely ismertté tette Russell Crowe-ot, mely ismét divatba hozta az úgynevezett szandálos filmeket. És az a Gladiátor, melyből kiderült, hogy Rómában már akkor is gázpalackkal hajtották a hintókat. Sokan tartják és vallják, hogy nem minden filmnek szükséges folytatás. A Joker tökéletes példája ennek, de feltehetően A remény rabjai vagy a Halálsoron is megsínylené egy folytatás megjelenését.
A Gladiátor folytatásában Hanno, a Numidiában élő harcos városa védelme közben elveszíti feleségét és rabságba esik. Ez azonban nem akadályozza meg abban, hogy elkezdje tervezni vérbosszúját Acacius tábornok ellen, aki a római sereget vezette a csatában. Ebben segítségére van a rabszolgából nemessé avanzsált Macrinus, akinek azonban megvannak a saját tervei a fiatallal és a csillapíthatatlan haragjával.
A sztori egészen ismerős lehet, hiszen sok elemet tartalmaz, ami már az elsőben is szerepelt. És ez nem véletlen, Scott a film elején a biztonságra megy és így természetesen kapunk egy összefoglalót a főcím alatt Maximusról, egy hatalmas csatával indul a film, majd megtörténik az árulás és bemutatkozik Róma és a Colosseum is. Az egykori rabszolga/mentor figurája is ismerős lehet, itt azonban Denzel Washington alakítja Macrinust - nagyon jól. Végig érezzük, hogy ez a fickó bármit megtenne a hatalomért és a film során minden lépésével bizonyítja is ezt.
Washington lubickol a szerepben és bár néha kicsit túljátssza a szerepét, de ettől csak még jobban illik az amúgy nagyon sok aranyifjú lakta Rómába. Főleg, hogy az ikercsászárok korában járunk és Getát és Caracallát nem a józan esze miatt félik az alattvalóik. Süt róluk az elkényeztetettség és az őrület és szerencsére mindkét színész, Joseph Quinn és Fred Hechinger remekül oldják meg a feladatukat. Mindkettőt már az első pillanattól gyűlölhetjük.
A főszereplő, Hanno már kicsit más tészta. Paul Mescal nagyon jól hozza a haragos és csak a bosszúra vágyó férfi szerepét. Érezzük a fájdalmát és ahogy megismerjük múltját, minden kezd szépen a helyére kerülni. Még az első részben feltett kérdésre választ kapunk és ez összefügg Maximus-szal is. Pedro Pascal most is remek, látni a szemében a fájdalmat, a megtört embert, aki egykoron Róma hőse volt.
A Gladiátor II-n nagyon látszik az állítólagosan ráköltött 250 millió dollár. Róma egyszerűen zseniálisan fest, az összecsapások rendkívül látványosak és nem zavaró a CGI sem. A vásznon nagyon jól festenek a csaták, a Colosseumban lezajlott naumachia, azaz vízi ütközet, ahol még pár cápa is felbukkan. Bár több, mint két óra a film, de az idő gyorsan eltelik, talán túl gyorsan: kellett volna még pár jelenet egyes érthetetlen dolgok megmagyarázására, hogy megértsük a szereplők változó motivációit. Mert a váltások a színészeknek nem állnak jól, főleg a főszereplő Mescal az, aki nem igazán érzi a karaktert, ha az nem haragos.
Kis kitekintő, de értetlenül állok a sok negatív kritika és alacsony pontszám miatt, mert azt gondolom, hogy a Gladiátor II nem szolgált rá. A történet izgalmas, a karakterek jók, a látvány elsőrangú és nem rontott az elődön sem. Szóval akinek tetszett az első rész, mindenképpen adjon esélyt a filmnek, de persze csodát ne várjunk. Ez már egy öreg Ridley Scott filmje, aki a Napóleont készítette és nem a fiatalabbé, aki A Sólyom végveszélyben-t vagy a Szárnyas fejvadászt vezényelte feszesen. 6,5/10
Ridley Scott számos klasszikus filmet tett le az asztalra és ezek közé tartozik a Gladiátor is. A Gladiátor, mely ismertté tette Russell Crowe-ot, mely ismét divatba hozta az úgynevezett szandálos filmeket. És az a Gladiátor, melyből kiderült, hogy Rómában már akkor is gázpalackkal hajtották a hintókat. Sokan tartják és vallják, hogy nem minden filmnek szükséges folytatás. A Joker tökéletes példája ennek, de feltehetően A remény rabjai vagy a Halálsoron is megsínylené egy folytatás megjelenését.
A Gladiátor folytatásában Hanno, a Numidiában élő harcos városa védelme közben elveszíti feleségét és rabságba esik. Ez azonban nem akadályozza meg abban, hogy elkezdje tervezni vérbosszúját Acacius tábornok ellen, aki a római sereget vezette a csatában. Ebben segítségére van a rabszolgából nemessé avanzsált Macrinus, akinek azonban megvannak a saját tervei a fiatallal és a csillapíthatatlan haragjával.
A sztori egészen ismerős lehet, hiszen sok elemet tartalmaz, ami már az elsőben is szerepelt. És ez nem véletlen, Scott a film elején a biztonságra megy és így természetesen kapunk egy összefoglalót a főcím alatt Maximusról, egy hatalmas csatával indul a film, majd megtörténik az árulás és bemutatkozik Róma és a Colosseum is. Az egykori rabszolga/mentor figurája is ismerős lehet, itt azonban Denzel Washington alakítja Macrinust - nagyon jól. Végig érezzük, hogy ez a fickó bármit megtenne a hatalomért és a film során minden lépésével bizonyítja is ezt.
Washington lubickol a szerepben és bár néha kicsit túljátssza a szerepét, de ettől csak még jobban illik az amúgy nagyon sok aranyifjú lakta Rómába. Főleg, hogy az ikercsászárok korában járunk és Getát és Caracallát nem a józan esze miatt félik az alattvalóik. Süt róluk az elkényeztetettség és az őrület és szerencsére mindkét színész, Joseph Quinn és Fred Hechinger remekül oldják meg a feladatukat. Mindkettőt már az első pillanattól gyűlölhetjük.
A főszereplő, Hanno már kicsit más tészta. Paul Mescal nagyon jól hozza a haragos és csak a bosszúra vágyó férfi szerepét. Érezzük a fájdalmát és ahogy megismerjük múltját, minden kezd szépen a helyére kerülni. Még az első részben feltett kérdésre választ kapunk és ez összefügg Maximus-szal is. Pedro Pascal most is remek, látni a szemében a fájdalmat, a megtört embert, aki egykoron Róma hőse volt.
A Gladiátor II-n nagyon látszik az állítólagosan ráköltött 250 millió dollár. Róma egyszerűen zseniálisan fest, az összecsapások rendkívül látványosak és nem zavaró a CGI sem. A vásznon nagyon jól festenek a csaták, a Colosseumban lezajlott naumachia, azaz vízi ütközet, ahol még pár cápa is felbukkan. Bár több, mint két óra a film, de az idő gyorsan eltelik, talán túl gyorsan: kellett volna még pár jelenet egyes érthetetlen dolgok megmagyarázására, hogy megértsük a szereplők változó motivációit. Mert a váltások a színészeknek nem állnak jól, főleg a főszereplő Mescal az, aki nem igazán érzi a karaktert, ha az nem haragos.
Kis kitekintő, de értetlenül állok a sok negatív kritika és alacsony pontszám miatt, mert azt gondolom, hogy a Gladiátor II nem szolgált rá. A történet izgalmas, a karakterek jók, a látvány elsőrangú és nem rontott az elődön sem. Szóval akinek tetszett az első rész, mindenképpen adjon esélyt a filmnek, de persze csodát ne várjunk. Ez már egy öreg Ridley Scott filmje, aki a Napóleont készítette és nem a fiatalabbé, aki A Sólyom végveszélyben-t vagy a Szárnyas fejvadászt vezényelte feszesen. 6,5/10
|
Gladiátor II (Gladiator II) szinkronizált, amerikai-angol akciófilm, kalandfilm, filmdráma, 148 perc, 2024 16 éven aluliaknak nem ajánlott! Rendező: Ridley Scott Forgatókönyv: David Scarpa Operatőr: John Mathieson Producer: Aidan Elliott, Laurie MacDonald Connie Nielsen (Lucilla) Paul Mescal (Hanno) Pedro Pascal (Marcus Acacius) Denzel Washington (Macrinus) Joseph Quinn (Géta császár) Derek Jacobi (Gracchus) Fred Hechinger (Caracalla császár) |
