Bajban az élőszerepős God of War-sorozat?

Elvesztette készítőjét a God Of War-adaptáció.

Még 2022. tavaszán derült ki, hogy az Amazon Prime Video elkezdett tárgyalni egy élőszereplős God of War-sorozat készítéséről a népszerű videójáték alapján, fél évre rá pedig megtörtént a hivatalos berendelés is. Akkor azt írtuk, hogy széria kormányrúdjánál Mark Fergus és Hawk Ostby lesz, a showrunner pedig az a Rafe Judkins, Az idő kereke-sorozatot is kormányozza. Nos, a Sony Pictures TV és az Amazon MGM Studios úgy döntött a készítők által megírt szkriptek olvastán, hogy más kreatív irányba vinné a sorozatot, így a Fergus-Ostby duó, valamint Judkins távozott a projekttől.

Nem tudni, hogy ennek köszönhetően a sztori is változni fog-e, de az eredeti tervek szerint a sorozat főhőse egy bizonyos Kratos lett volna, a háború istene, aki maga mögött akarja hagyni vértől iszamos múltját az ókori Görögországban, és az északi Midgard birodalomban dönt úgy, hogy falra akasztja fegyvereit. Amikor azonban szeretett felesége meghal, egy veszélyes útra indul tőle korábban elhidegült fiával, hogy beteljesítse az asszony utolsó kívánságát, miszerint a legmagasabb csúcsról szórja széjjel hamvait. És Kratos hamar ráébred arra, hogy ez az út valójában sokkal több, mint aminek látszik, hiszen titokban próbára teszi a köteléket apa és fia között, miközben arra kényszeríti őt, hogy új istenekkel és szörnyekkel vegye fel a harcot, melynek tétje a világ további sorsa.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • hawkie22 #1
    Tehát kompletten a 2018-as GoW játék sztoriját akarják képernyöre ültetni. :)