Szekeres Viktor
Kiderült, mikor láthatjuk a Kegyetlen játékok-sorozatot
A Prime Video leszűkítette a Cruel Intentions premierjének ablakát.
2016-ban az amerikai NBC csatorna már megpróbálkozott a Kegyetlen játékok (Cruel Intentions) című film alapján egy sorozatot készíteni, a végeredmény azonban pilotfázisnál tovább nem jutott, nem kapott sorozatberendelést. 2021-ben arról számoltunk be, hogy az IMDb Tv is nekiszaladt egy változatnak, ami megvalósult, bár a platform már a Freevee névre hallgat, és a sorozat végül nem az Amazon ingyenes platformjára fog jönni, hanem a fizetős Prime Video-ra.
Pár éve a pilot forgatókönyvét Roger Kumble, valamint Lindsey Rosin és Jordan Ross írópáros írta (előbbi az eredeti mozifilmet írta és rendezte, utóbbiak pedig a történet alapján készült musicalt állították színpadra), most viszont teljesen "szűz" kezekbe kerül a projekt, Phoebe Fisherébe és Sara Goodmanébe, ők fejlesztették az új szériát, aminek főszereplői Sarah Catherine Hook, Zac Burgess, Myra Molloy, Khobe Clarke, Brooke Lena Johnson, Sara Silva, Sean Patrick Thomas és John Harlan Kim lettek. A premierre novemberben fog sor kerülni.
A korábbi próbálkozás konkrét folytatás lett volna 15 évvel a mozifilm után és a történet a filmben elhunyt Sebastian és Annette fiáról szólt volna, aki rálel apja hagyatékára, és ezáltal bebocsáttatást nyer a szex, a pénz, a hatalom és a korrupció általa korábban még nem ismert világába. A mostani változatban két mostohanővér fog mindent megtenni azért, hogy a lányszövetségük táplálékláncának csúcsán maradjanak azok után, hogy egy félresikerült és elég brutális beavatás tragédiával végződik.