Szekeres Viktor
Megvannak az új The Big Bang Theory-sorozat főszereplői
Formálódik az Agymenők-spinoff.
Tavaly április 12-én a Warner-Discovery egy online élőben is követhető prezentáció keretében bejelentette, hogy nevet vált az HBO Max néven ismert streaming platformja, és a jövőben már Maxként lesz elérhető, de a technikai bejelentés mellett pár tartalmira is sor került, többek között arra, hogy a The Big Bang Theory készítője, Chuck Lorre elkezdett dolgozni egy új spinoffon, amiről akkor csak lehetett tudni, hogy nem az eredeti szereplőkkel csinálnák meg, és hogy Max Original lenne.
Nos, a jelek szerint jól haladhatott a fejlesztés, mert a napokban kiderült, hogy bár eredeti főszereplők nem lesznek a sorozatban, azonban mellékszereplők igen - ezúttal főszereplőként. Ugyanis Kevin Sussman (Stuart), Lauren Lapkus (Denise) és Brian Posehn (Bert) már alá is írta szerződését az új szériába.