Peaky Blinders-film: itt az első kép

Forog a Peaky Blinders-film.

Mint ismert, az elmúlt évek egyik legjobb gangsztersorozata a Peaky Blinders volt, mely hatodik évaddal véget ért, azonban az itthon Birmingham bandái címmel bemutatott széria története ezzel még nem fejeződik be. Még 2021-ben kiderült, hogy a sorozat több platformon is folytatódik majd, például egy filmet is terveznek készíteni, mely kapcsán a készítő, Steven Knight anno 2023-as premierdátummal számolt, azonban ezt már buktuk, azonban pár napja elkezdődött a forgatás, amit a fenti képpel is bizonyítottak.

A BBC drámája az első szezonja során a törvények nélküli birminghami utcák világát mutatja be az 1920-as évekből. A történet a múlt század eleji Birminghamben kezdődik, és egy bűnbanda félelmet nem ismerő vezére, Thomas Shelby ambícióinak köszönhető gyors feltöréséről szól. A bűnszervezet útja azonban nem egyenes a csúcsra, hiszen magára irányítja a Belfastból érkezett Chester Campbell főfelügyelő figyelmét, akit maga Winston Churchill nevezett ki a helyi rendőrség élére. Kettejük háborúja az egész várost vérbe borítja, megadva a sztori alap szálát. Persze az első évadot követően már bőven túllépett a széria az alapfelálláson.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!