Premierdátumot kapott a Sikoly 7
Kiderült, mikor láthatjuk a hetedik Sikoly-filmet.
Azt már egy ideje tudjuk, hogy Sydney Prescott visszatér a Scream-franchise-ba. Januárban írtuk meg, hogy Neve Campbell azt nyilatkozta a BAFTA egyik Los Angeles-i rendezvényének vörös szőnyegén, hogy nincs ellenére a visszatérés a Sikoly-sorozatba, már persze akkor, ha megfizetik érte, tavasszal pedig Instagramon bejelentette, hogy vissza fog térni, ő lesz a főszereplője a hetedik Scream-epizódnak, aminek egyelőre még nincs címe. Vagyis lehet, hogy van: Sikoly 7. És Campbell részvételére azzal erősített rá, hogy Instagramon közölt velünk a film premierdátumát, ami Amerikában 2026. február 27-én lesz.
A filmet az a Kevin Williamson fogja rendezni Gary Busick szkriptje alapján, aki a sorozat atyjának tekinthető, hiszen kvázi kezdő íróként ő jegyezte az első rész forgatókönyvét, és pár későbbi folytatást is megírt.