Alakul az új Anakonda-mozifilm
Elkezdődött az új Anakonda castingja.
Pár hete derült ki, hogy lesz új Anakonda (Anaconda), amikor a Deadline arról értesült, hogy ismét nekifutnak a horror franchise-nak, ráadásul nem kisebb nevekkel, mint Paul Rudd és Jack Black. A mostani szkriptet Tom Gormican és Kevin Etten írja, előbbi pedig rendezné a filmet. Ami nem feldolgozás lenne. Nos, a jelek szerint megindult a casting, ugyanis a Sony filmjéhez már Daniela Melchior is csatlakozott.
Mondanunk sem kell, mivel az eredeti filmben nem volt sok olyan egyedi dolog, amitől konkrétan Anakondává vált, így alapvetően egy random óriáskígyós horrorfilmre érdemes számítani, amire egy ismert brandet aggatnak majd, hiszen manapság a lényfilmek elég jól mennek. Kivéve persze akkor, ha valakit vissza akarnak hozni, hogy kontinuitást biztosítsanak.
Több, mint 20 évvel ezelőtt az első Anakonda-film viszonylag korrektre sikerült és jó bevételt is hozott (65 + 71 millió Amerikában és világszerte), azonban a folytatás, az Anakonda 2.: A véres orchidea már megbukott, s csak összesen kalapozott össze 70 milliót. Így nem csoda, hogy a folytatás már tévére és DVD-re jelent meg: az Anakonda 3 - Az ivadék (Anaconda III) David Hasselhoffal próbálkozott, míg az Anakonda 4: Vérvonal (Anacondas: Trail of Blood) főszereplője Crystal Allen volt. (A hazai tévékben Anakonda 2. - Királykobra címen adott King Cobra természetesen nem része az Anakonda-famíliának.)