Venom 3: itt az új előzetes magyarul

Ilyen lesz a Venom - Az utolsó menet.

A Venom - Az utolsó menet, ami az InterCom forgalmazásában október 24-én kerül bemutatásra a magyar mozikban, megkapta új előzetesének szinkronizált változatát, melyből többek között az is kiderül, hogy Tom Hardynak nem változott meg a szinkronhangja.


A film hivatalos szinopszisa a következő: "Eddie Brock (Tom Hardy) nagyjából boldogan élt. Volt barátnője, munkája… aztán úgy alakult, hogy egy űrből érkezett, pusztító étvágyú szörny érkezett a földre, és pont őt választotta gazdatestnek. Azóta Eddie magányos, meggyötört… és legyőzhetetlen. Ha bajba kerül, a benne rejtőző szörny előbújik belőle, és kérlelhetetlenül felzabálja a támadókat. Meg egy kis rendetlenséget csinál közben.
De lehet, hogy van olyan ellenség, ami a szupererős Venomnak is sok – a saját bolygójáról, a saját fajtársai rátalálnak, megérkeznek a földre, és persze nincs bennük kímélet. Az egész bolygót könnyedén elpusztíthatják.
Venom azonban már inkább a földiek pártján van. Harcba száll a fajtársai ellen – de ahova ő megy, oda Eddie-nek is mennie kell. És ha ő halálos veszélybe kerül, akkor Eddie-nek is bőven van félnivalója.
"

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!