Tovább száguld a magyar meglepetés film a mozikban
A Fekete pont duplázni tudott a magyar mozikban.
Ahogy múlt héten, ezúttal sem volt komoly ellenfele a mozikban a Fekete pontnak, ez azonban mit sem von le a film érdemeiből, mely így másodjára tudta megszerezni az első helyet a hazai hétvégi bevételi és nézettségi listán. Csütörtök és vasárnap között 10 701-en látták a filmet, konkrétan valamivel többen, mint múlt héten, ami azonban amellett, hogy a film erénye, a kínálatnak is köszönhető, hiszen a top10-ben a legnagyobb csökkenés 13% volt, és akadt film, melynek 44%-kal nőtt a nézettsége az előző hétvégéhez képest.
Itthon az újoncok közül a Megalapolis gyenge nyitányáról már írtunk, a Vakarcs eggyel jobban szerepelt, hiszen 6 057 nézővel a hatodik helyen nyitott, az ugyancsak magyar Lepattanó 4 965 nézőt érdekelt, ami a 10. helyre volt elég, míg a 11. a Ne oldozz el! lett 3 788 nézővel