SG.hu·

Végre egy horror megúszta itthon a rettegett a 18-as karikát

Végre egy horror megúszta itthon a rettegett a 18-as karikát
A mesterséges intelligencia nem annyira ijesztő.

A mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 20. § (1) bekezdés értelmében a Magyarországon forgalomba kerülő filmalkotásokat a kiskorúak egészséges szellemi és lelki fejlődése érdekében a törvény 21. §-ban meghatározott kategóriákba be kell sorolni. Ennek céljából a mozgóképszakmai szervezet létrehozta és működteti a Korhatár Bizottságot, amely bizottsági ülés keretében javaslatot tesz a filmalkotások kategóriákba sorolására. Az elmúlt években nem rajzottak a mozikban a 18-as karikát kapó filmek, azonban az elmúlt hónapokban több is megkapta a billogot. Azonban az aMItől félsz szerencsére csak 16-os besorolású lett. Ez a legutóbbi előzetesből derül ki, amin immáron végeleges korhatár karika van.


A film hivatalos szinopszisa: "Ez olyan, mintha megütötték volna a főnyereményt! Curtist (John Cho) az a szerencse éri, hogy egy családoknak segítő mesterséges szuperintelligencia kissé bolondos kifejlesztője neki ajánlja fel a nagy lehetőséget: az ő családjánál próbálják ki, milyen az, ha a szokásos unalmas, kellemetlen, zavaros családi ügyeket egy gépre bízzák, és ő mindent elintéz – pontosabban, gyorsabban, készségesebben, mint a szülők és a három gyerek.
De az MI túl jól dolgozik. Mindent elkövet, hogy pontosan végrehajtsa, amire programozták; megvédi a gazdáit, nem törődik vele, hogy milyen eszközöket kell hozzá bevetnie, és kin kell átgázolnia hozzá. Ráadásul úgy tűnik, kikapcsolhatatlan.
Ha viszont lázadó családtagot sejt valahol, akkor nem ismer kegyelmet."

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!